Varga Nikolett
  • A gyűjtés lejárt.
  • A támogatás összege közvetlenül a támogatott számlájára kerül.

Nikolett egyedülálló édesanya, kisebbik gyermeke halmozottan sérült, ám viszonylag sürgős műtétre lenne szüksége

Nikolett levele:

E

gyedülálló, két gyermekes anyuka vagyok. Van egy 12 és egy 7 éves kislányom. A kisebbik, Réka halmozottan sérült, önálló életvitelre képtelen, a nap 24 órájában segítségemre szorul.

Idén márciusban egy szabolcsi tanyáról költöztem fel Nyíregyházára, hogy a kislányomnak megoldott legyen a napi fejlesztése, azonban ekkor még nem gondoltam, hogy mi elé nézek.

Évek óta van egy stagnáló nőgyógyászati problémám, de most vált igazán komollyá a helyzet: ahova azelőtt jártam kórházba, sajnos nem a legmegfelelőbb kezelést adták. A műtétet semmiképp sem tudom elkerülni, amit sajnos jelen helyzetemben nem tudok finanszírozni, mivel a műtét után még utókezelésekre is szükségem lesz. Mivel nincs közgyógyom, ennek költsége igen magas, de az állandó bevételemből (GYOD, GYES), nem tudok félretenni, mivel az albérlet és a rezsi költsége is igen magas.

Megígértem mindkét kislányomnak, hogy meggyógyulok, hiszen szükségünk van egymásra, felelős anyaként pedig nem hagyhatom őket cserben…

Köszönöm mindenkinek a támogatását, segítségét!